Írta: Latz 2012. márc. 25. 23:47
Kevés említést kapott e blog hasábjain a futsal, pedig a Boavista kispályás csapata a nagypályásokkal szemben újra Portugália élvonalában szerepel. A Campeonato Nacional 22. fordulójában ma Boavista–Belenenses rangadót rendeztek, úgyhogy a futsalhiányt kicsit enyhítendő, megnézzük mi történt a meccsen.
A Boavista–Belenenses nagypályán is pikáns párosításnak számít, hiszen a három nagy után az ország két legeredményesebb klubja ez a két egylet, de Porto és Lisszabon városok jól ismert rivalizálása miatt is mindig rangot kapott az esemény. Ami a jelent illeti, az némiképp árnyékot vetett az idei találkozók fényére, hogy jelenleg mindkét dicső múltú klub nagypályás csapata alsóbb osztályokban szenved, de az élvonalbeli futsalosok is kifejezetten rosszul állnak a bajnokságban. Mindkét gárda a kiesés ellen harcol, ráadásul a forduló előttig botrányos formát mutattak: a 2010-ben kupagyőztes Belenenses sorozatban három meccset bukott nagy különbséggel (0:4 a Fundão, 0:6 a Benfica, 4:11 a Freixeiro ellen), a Boavista pedig nem kevesebb, mint hét (!) meccset veszített el zsinórban, így nem csoda, hogy a sakkosok kiesőhelyen, az utolsó előtti helyen szerénykedtek. A mi szempontunkból további rossz előjel volt, hogy a Belenenses ősszel 6:1-re verte a Boavistát a fővárosban. Szóval volt mit szépíteni a helyzeten.
Elolvasom »
Írta: Latz 2012. febr. 9. 0:43
Több mint 250 mérkőzés és több mint félszáz gól van a lábaiban. Egy Szuperkupát, egy Portugál Kupát és egy bajnoki aranyat is nyert, ezzel örökre beírta nevét a klub históriáskönyvébe. A Boavista történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja: Erwin Sánchez.
A Boavista és a bolíviai válogatott egykori sztárja nem feledkezett meg arról a klubról, amelyben játékos-karrierje legszebb éveit töltötte és néhány napra Portóba látogatott, ahol természetesen örömmel fogadták.
Sánchez jelen lesz a Boavista csütörtöki edzésén, majd vasárnap megtekinti a csapat Sporting de Espinho elleni bajnoki mérkőzését is.
Forrás: boavistafc.pt
Írta: Latz 2012. jan. 21. 3:05
Meglehetősen rég jelentkeztem helyzetjelentéssel, amiért elnézést kérek, de sajnos megesik az ilyen az egyszerkesztős blogok életében. Mostani monstre bejegyzésemben igyekszem pótolni a hiányt és beszámolni a november eleje óta történtekről.
Legutóbb a 7. forduló eseményeinél hagytuk abba. Akkori 2:0-ás sikerünk a Paredes ellen sorozatban a harmadik győzelmünk volt, ráadásul ezeken a mérkőzéseken gólt sem kaptunk, így a 8. fordulóban a kiesőjelölt Oliveira do Bairro ellen egyértelmű esélyesként léphetett pályára a Boavista.
8. forduló: Boavista Futebol Clube – Oliveira do Bairro Sport Clube
A papírformának megfelelően végig a Boavista játszott fölényben, és a beszámolók szerint jól is, de csak egyetlen gólt tudott lőni az Oliveira do Bairrónak. Szerencsére Fary 13. percben szerzett találata elég is volt a győzelemhez, a vendégcsapat ezen a napon nem tudott felnőni ellenfeléhez. A Boavista ezzel négymeccsesre nyújtotta győzelmi szériáját és feljött a harmadik helyre, Hugo Magalhães kapuját pedig már több mint 360 perce nem tudták bevenni az ellenfelek. Örömteli, de az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy ezt a négy győzelmet nem éppen acélos csapatok ellen sikerült megszerezni.
9. forduló: Amarante FC – BoavistaAz alacsonyabban rangsorolt csapatok elleni kötelező győzelmek után a Boavista bicskája sajnos rögtön beletörött az első nagyobb ellenállást kifejtő csapatba. A tavaly a negyedosztályban bajnoki címet szerző, idén pedig odahaza különösen jól szereplő újonc, az Amarante egy sárga lapokkal bőven tarkított mérkőzésen (Pedro Vilaça tíz sárga cédulát osztott ki, Hugót pedig kiállította) 3:1-re győzte le a Boavistát. El kell ismerni, egyetlen rúgott gólunk is kamubüntetőből született (más kérdés, hogy az ellenünk megítélt tizenegyes jogossága is megkérdőjelezhető), szóval teljesen megérdemelten nyert az Amarante. Aki még sosem látott portugál harmadosztályú bajnokit, az most megteheti, mert az egész mérkőzés megtekinthető a YouTube-on:
Első félidő: http://youtu.be/2Aymqy7i2yg (Marquinhos gólja 31:00-tól)
Második félidő: http://youtu.be/1zKThLAxMoQ (Hélio egyenlítő tizenegyese és azt megelőző szituáció 6:18-tól, Quim gólja 20:35-től, Nélson Campos büntetője pedig 24:30-tól)
Edzőváltás: José Ferreirinha váltotta Mário Silvát
Nem tudni, hogy az Amarantében elszenvedett vereség mennyire volt befolyásoló tényező a dologban, mindenesetre november 17-én bejelentették, hogy José Ferreirinha veszi át a csapat irányítását Mário Silvától. Érdekesség, hogy a két szakembert José Mourinho személye köti össze: Silva még játékosként UEFA-kupát és BL-t nyert a Mourinho edzette Portóval, Ferreirinha pedig játékosmegfigyelőként dolgozott Mourinho Chelseajénél a 2004/05-ös szezonban. Egyébként meglehetősen gyakoriak az edzőváltások a Boavistánál, amióta leáldozott a klub szerencsecsillaga: 2008 óta nem kevesebb, mint 8 tréner dolgozott a sakkosoknál...
A most 50 éves Ferreirinha pontosan egy évtizedig tartó játékoskarrierje során védő volt, Porto-környéki csapatokban játszott (a Leixõesben, a Paredesben, a Leçában, a Salgueirosban, végül a Guardában) a '80-as években, különösebb sikerélmények nélkül. Edzőként sikerült harmadosztályú bajnoki címre vezetnie az FC Marcót 2002-ben, 2008 és 2010 között pedig Jorge Costa segédedzőjeként vette ki a részét a másodosztályú bajnoki címet szerző és azóta is az élvonalban vitézkedő Olhanense sikereiből. Remélhetőleg a Boavistánál is gazdagítani fogja trófeái számát.
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: Latz 2011. nov. 2. 21:50
Az elmúlt két hétben szerényebb képességű csapatokkal találkozott a Boavista, nevezetesen a Madalenával és a Paredesszel . Mindkét együttes a kiesőzónában tanyázott, így kedvenc sakkosaink számára nem volt kérdéses: csak a győzelem elfogadható!
Kommentek: 2 komment
Írta: Latz 2011. okt. 10. 18:28
2 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a Boavista mérlege az első öt forduló után. Ez alapjában véve nem lenne olyan rossz mutató, ám annak fényében, hogy a Tondela még hibátlan és 100%-os teljesítménnyel vezeti a tabellát, kijelenthető, hogy már most komoly lépéshátrányba kerültünk a bajnoki címért való versenyfutásban.
Persze az is igaz, hogy nem volt egyszerű a Boavista szezonkezdete. Tekintve, hogy a klub jókora adósságállományt görgetett maga előtt, a múlt hónapban még a bajnokságban való részvétele is kérdéses volt. Aztán csodálatos módon megoldódott a helyzet, de közben megkezdődött az idény, így a Boavistának egy héten belül három mérkőzést kellett pótolnia. A "minden kezdet nehéz" frázis tehát a sakkosokra idén hatványozottan igaz volt.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: Latz 2011. szept. 21. 3:25
A hónap elején olvashattatok róla, hogy elhalasztottuk az első fordulóbeli, Aliados Lordelo elleni mérkőzésünket, így számunkra később kezdődött a bajnokság. Jó, rendben, de mostanra már a második fordulón is túl kéne lennünk. De mégsem vagyunk rajta túl. Mi van a Boavistával? - tehetitek fel a kérdést. A kérdésre a tömör válasz az, hogy egy továbbhalasztott első fordulóbeli meccsel kezdünk, majd a harmadik fordulóval folytatjuk, és csak azután játszuk le a második körből elmaradt meccsünket. Hogyan???
Kezdjük a történetet az elejéről! Előző posztunkban beszámoltam róla, hogy komoly problémák merültek fel a Boavista nevezésével kapcsolatban, ezért a klub első bajnokijának halasztását kérte a szövetségtől. Szeptember 15-re lett kiírva az Aliados elleni meccs új időpontja.
Közben a vezetőség azon dolgozott, hogy a klub liga által kifogásolt adósságállományát valamilyen csodálatos módon néhány nap alatt eltüntesse. És láss csodát: nem mindennapi módon sikerült rendezni a helyzetet! Az elmúlt két hét során egy egész csapatra való egykori boavistás játékos és szakember jelentette be, hogy a klub harmadosztályú elindulása érdekében lemond arról a pénzösszegről, amellyel a Boavista lóg nekik. Név szerint: Tiago César Moreira Pereira ("Tiago", 2004-2007), Carlos Alberto Fernandes ("Carlos", 2004-05 és 2007), Pedro José da Silva Trigueira ("Pedro Trigueira", 2008-09), José Manuel da Silva Fernandes ("Zé Manel", 2004-2007), Carlos Eduardo Ventura ("Duda", 2000-2004), Rui Manuel Pinto de Lima ("Rui Lima", 2001-02, 2003-04 és 2008-09), Pedro Jorge Santos dos Santos ("Pedro Santos", 2000-2004), Bruno André Freitas Monteiro ("Bruno Monteiro", 2008-09), Hugo Filipe Pereira Ferreira ("Hugo Ferreira", 2003-04), Paulo Miguel Campos de Sousa ("Paulo Sousa", 2006-2007), Peter Jehle (2006-2008), Husszain Jasszer Abdulrahman ("Husszain Jasszer", 2007-08), Adama François Sene ("Adama François", 2008-09), Nuno Miguel Frechaut Barreto ("Frechaut", 2000-2005), Moisés Moura Pinheiro ("Moisés", 2007-08), Steven Silva Rodrigues ("Steven", 2003-04, idén újra a klub játékosa) és Hélder Miguel do Rosário ("Hélder Rosário", 2004-2007) játékosok, valamint Željko Petrović (2006, vezetőedző), Miodrag Radulović (2006, segédedző), Luís Filipe da Cruz Matos ("Luís Matos", 2006-07, kapusedző), Luis Pedro Barros Barny Monteiro ("Pedro Barny", 2004-2007, segédedző) edzők, és végül, de nem utolsósorban Professzor Simão Freitas csapatorvos. HATALMAS KÖSZÖNET NEKIK! Hála a fentebb nevezett 21 személynek, a Boavista végül megkapta az indulási jogot a harmadosztályú bajnokságba.
Az elhúzódó procedúra miatt viszont a vezetőség újabb halasztásokat kért a labdarúgó-szövetségtől, amire rá is bólintottak. Így az Aliados elleni, megkésett szezonnyitót ma 21:30-kor, a Gondomar elleni, második fordulóból elmaradt meccset pedig közvetlenül a szeptember 25-re kiírt harmadik kör meccsei után, szeptember 28-án fogja pótolni a Boavista. Kijelenthető, hogy sűrű napok elé néz a csapat...
Tehát mégegyszer, a következő egy hét programja:
Szept. 21.: Boavista - Aliados Lordelo
Szept. 25.: Boavista - Coimbrões
Szept. 28.: Gondomar - Boavista
FORÇA BOAVISTA!
Kommentek: 3 komment
Írta: Latz 2011. szept. 9. 18:06
Egyszerűen hihetetlen, amikor már úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van, akkor ismét beütött a krach... Nyilvánosság elé került, hogy miért is volt szükséges az első fordulóból elhalasztani a Boavista Aliados Lordelo elleni mérkőzését. A hírek egyáltalán nem jók, a Record értesülése szerint ugyanis még nem biztos, hogy a Boavista teljesíteni tudja a Segunda Divisãóban való induláshoz szükséges feltételeket.
Köztudott, hogy a Boavistának tartozása van több egykori sportolója és hitelezője felé. A tegnapi nap során bejelentésre került, hogy négy korábbi játékosunk, Tiago César Moreira Pereira ("Tiago", 2004-2007), Carlos Alberto Fernandes ("Carlos", 2004-05 és 2007), Pedro José da Silva Trigueira ("Pedro Trigueira", 2008-09) és José Manuel da Silva Fernandes ("Zé Manel", 2004-2007) látván a klub nehéz helyzetét, lemondtak a pénzükről. Ezért nagyon hálásak vagyunk nekik, de a problémák ezzel sajnos még nem oldódtak meg.
Szerdán szurkolók egy csoportja demonstrációt szervezett a klubigazgatóság épülete előtt. Céljuk az volt, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak a klub nehézségei, valamint az, hogy felhívják a hitelezők figyelmét arra, hogy ne gördítsenek akadályt a klub bajnokságban való elindulása elé. Álvaro Braga Júnior elnök úr ugyan megnyugtatta a demonstrálókat, hogy már dolgoznak az ügyön és bízik a problémák megoldásában, de ez a szurkolókat úgy tűnik, hogy nem győzte meg. Ahogy 2009 áprilisában is tették, úgy a következő hétfőn is tüntető felvonulást fognak szervezni Porto utcáin. A gyülekező helyi idő szerint 18:45-kor lesz a Bessa-stadion előtt található fekete párduc szobránál, aztán irány az António Pinto Machado utca, majd Azevedo Coutinho, Avenida Boavista, Rotunda, Avenida de França és Rua da Constituição útvonalon fog áthaladni a tömeg.
Justiça Para o Boavista!
Írta: Latz 2011. szept. 4. 23:54
A mai napon megkezdődtek a küzdelmek a portugál harmadosztályú bajnokság, a Segunda Divisão központi csoportjában. Legalábbis 14 csapat számára. A két kivétel a Boavista és az Aliados Lordelo, melyek később, szeptember 15-én játszák le egymás elleni mérkőzésüket.
Eredmények – Segunda Divisão Zona Centro, 1. forduló:
| Madalena | [1-2] | Gondomar |
| Operário | [0-0] | Coimbrões |
| Padroense | [2-2] | Anadia |
| Cinfães | [4-2] | Angrense |
| Amarante FC |
[0-1] | S. João Ver |
| Oliv. Bairro | [1-2] | Tondela |
| Paredes | [1-1] | Sp. Espinho |
Írta: Latz 2011. szept. 1. 22:46
A mai nap Coimbrába látogattunk, ahol az első osztályban szereplő Académicával játszottunk barátságos mérkőzést.
A Boavista hivatalos honlapja szerint a sakkosok nagyszerű meccset játszottak az akadémistákkal, nem jött ki az osztálykülönbség a két csapat között és akadt néhány lehetőségünk a meccs megnyerésére. Az összecsapás végül 1:1-es döntetlennel ért véget. A Boavista gólját Leandro szerezte, az ellenfél részéről Rui Miguel volt eredményes.
Bíztató eredmény ez, úgy tűnik, hogy Mário Silva legényei ideális formában vághatnak neki a hamarosan kezdődő új szezonnak.
Írta: Latz 2011. aug. 31. 1:14
Az elmúlt fél hónapban játszottunk három barátságos mérkőzést, ezenkívül új játékosokat is igazoltunk.
A Boavista három idegenbeli mérkőzéssel folytatta nyári felkészülését. Augusztus 21-én Vila Nova de Famalicãóba látogattunk, ahol a Boavistához hasonlóan harmadosztályú helyi csapatot az újonnan igazolt Leandro hajrában lőtt góljával vertük 1:0-ra.
Négy nappal később jóval nagyobb kihívás elé állt a csapat: az első ligában vitézkedő Rio Ave vendégei voltak a sakkosok. Csapatunk remekül helytállt az élvonalbeli gárda ellen! Gól nélküli első félidő után a másodikban egykori nagyszerű csatárunk, João Tomás jelentette a különbséget a két csapat között: a veterán támadó duplájával kétgólos előnyre tett szert a Rio Ave. Ezt már nem tudtuk ledolgozni, de Fary révén legalább a szépítésre futotta, így 2:1-re kikaptunk. Nem győzöm hangsúlyozni, elsőosztályú klub volt az ellenfél, tehát azt gondolom, szép eredmény ez.
Szombaton a negyedosztályú Académico de Viseu otthonában arattunk a papírformának megfelelő 2:1-es győzelmet. Gólszerzőink Hélio és Kadinha voltak, az ellenfél találatát Ricardo Ferreira jegyzi.
És akkor ejtsünk néhány szót az új fiúkról is! Bár a hivatalos csapatbemutatót már megejtették, a Boavista vezetősége nem maradt tétlen az átigazolási időszak utolsó napjaiban és a keret megerősítésén fáradozott. Tavalyi gólgyárosunk, a brazil Beré helyére például két honfitársát igazoltuk: a fentebb már említett Leandro Paulo Roberto Souzát, illetve Dedét. Előbbi 24 éves, a negyedik ligás Benfica Castelo Branco együttesétől érkezett, ezenkívül sokmindent nem tudni róla. A nagyobb név a 22 éves Gésider Luís de Sousa Silva, alias Dedé (képünkön), ő a másodosztályú Varzimtól jött. Az elmúlt szezonban többnyire csereként beállva nyolc mérkőzésen szerepelt és egyetlen gólt szerzett, az az egy viszont győztes gól volt: tavaly szeptember végén a Penafielnek köszönt be a 93. percben. Boavista-színekben az Infesta ellen már villantott, szóval remélem, hogy idén eredményesebb lesz és feledtetni tudja Beré távozását.
A még 1991-ben Figoékkal U20-as világbajnokságot nyert kapuslegenda, Tó Ferreira sem maradt a klub kötelékében, így új hálóőr után is kellett nézni. Hugo Magalhães személyében meg is találták a keresett személyt. A most 26 éves játékosról azt kell tudni, hogy nagy ígéretként indult, ám aztán tulajdonképpen semmi nem lett a karrierjéből. Kissrácként még a Boavistában játszott, majd a Braga-ifibe került. Bragában csak a B-csapatig jutott, ezért 2005-ben Setúbalba igazolt, ahol azonban ugyancsak nem tudta beverekedni magát az első csapatba. Pályafutása innen lefelé ívelt, alacsonyabb osztályú csapatokban kapott lehetőséget: Pampilhosa, Rebordosa, Macedo de Cavaleiros, végül legutóbb Ribeirão. Nem tartom valószínűnek, hogy a rutinos, élvonalat is megjárt Marco Sousa mellett idén sok sót fog megenni, de bízom benne, hogy élni fog a kevés lehetőséggel és megmutatja, miért is tartották nagy tehetségnek.
Kommentek: még nincsenek kommentek
